BLUSH.hu Főoldal

Budapesti Karácsony 2005

|
A már évek óta hagyományos vásár az idei évben is megrendezésre kerül a Vörösmarty téren. A külföldi turisták körében is népszerű rendezvény december 24-ig várja látogatóit: vásárlókat, érdeklődőket s a karácsonyi hangulat után áhítozókat.


 Akinek ötlete sincs, hogy mit vásároljon szeretteinek, vagy egyszerűen ünnepi hangulatú kikapcsolódásra vágyik, mindenképpen látogasson el Budapest legszebb rendezvényére. Az évek óta megrendezett karácsonyi vásár nem csak az itt élők, de a külföldi turisták körében is népszerű eseménnyé vált.

  A Vörösmarty téren megrendezett vásár célja, hogy az ünnepek idején a boltok polcain megtalálható tucatáruk helyett valóban értékes, többnyire kézműves termékeket kínáljon az ide látogatóknak. Az igényes és egyedi népművészeti és iparművészeti cikkek mellett az állandó programok is nagyszerű, ünnepi hangulatú kikapcsolódást biztosítanak.

  December 4 és 11 között a jól ismert finn Mikulás is ellátogat a rendezvénysorozatra, december 21 és 23 között pedig élő Betlehem várja a látogatókat. Közel százötven színpadi előadás -köztük bábszínház és néptánc előadások- biztosítják a kikapcsolódást, hétvégenként 11:00, hétköznap 14:00 órától.

  A Budapesti Karácsony immár nemzetközileg is elismert rendezvénnyé vált. A levegőben szálló fahéj- és mézeskalács illat, a téren felállított látványkonyha mind ünnepi hangulatot varázsolnak. A Vörösmarty tér idén is ünneplőbe öltözik, s számtalan, a karácsonyi ünnepkörbe illeszkedő, természetes alapanyagokból készített ajándékkal várja látogatóit. A rendezvény helyszínén több nyelvű információs szolgálat segíti a tájékozódást.

Rendezvény időpontja: 2005. november 16- 2005. december 24
Nyitva tartás: 10.00-19.00 óráig






2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.