BLUSH.hu Főoldal

Varázsolj otthonodba karácsonyi hangulatot!

|
Beköszöntött a tél, s egyre rövidülnek a nappalok. Sokszor már kora délután egészen sötétségbe burkolózik a város. Csempéssz egy kis karácsony hangulatot a hideg hétköznapokba, öltöztesd otthonodat mihamarabb ünnepi díszbe!


Díszíts Te is!

  Az igazi megszállottak külön garnitúra drapériával rendelkeznek, speciálisan a karácsonyi ünnepkörre, s már november végén asztalterítőt, függönyöket és párnahuzatot cserélnek, hogy méltó módon fogadhassák mind a Mikulást, mind a Jézuskát, mind az arra járó vendéket. Szerény véleményem szerint, ha karácsonyról van szó: nem lehet túlzásba esni, ezért mindenkinek azt javasolnám: ne türtőztesse, ellenben ne is erőszakolja meg magát, ha díszítésről van szó. 

  Néhány ötletünkkel szeretnénk segítséget nyújtani a készülődés napjaira, azoknak, akik több száz égősoros világítással a házon kívül és piros-zöld drapériával, díszekkel, tollakkal, fenyőágakkal a házon belül érzik jól magukat, s azoknak is akik csak egyetlen jól elhelyezett aranyozott diótól már az egész lakást ünnepélyesnek érzik.

Hagyományos díszek:

  Bizonyára senkinek nem kell bemutatni az adventi koszorú és naptár fontosságát ( így advent idején), s valószínűnek tartom, hogy a piramis alakú ablakdísz, a feldíszített fenyőágak, a Mikuás csoki az ablakban és az angyalkás mécsesek is ismeretesek minden "régi motoros" kelléktárát tekintve. Jól beváltak továbbá a lakás véletlenszerűen kiválasztott pontjain elhelyezett télapó és karácsonyfa figurák, a Mikulásvirág és a karácsonyi kaktusz. Ne féljünk azonban az újdonságoktól sem, íme néhány olcsó és egyszerűen megvalósítható, frappáns ötlet!

Ötletek kintre:

  Gondolom sokan látták (Chevy Chase főszereplésével) azt a filmet, amelyikben főhősünk elhatározza idén az ő házuk lesz a legfényesebb, a legpompásabb és a legjobban feldíszített kis otthon a környéken, hatalmas igyekezetében azonban nagyon gyorsan "hazavágja" a kerület áramszolgáltatását.
Éppen ezért ezúton kérnénk fel mindenkit, hogy szomszédai érdekeit (s saját pénztárcája érdekeit ) is szem előtt tartván, bánjon csínyján a kültéri világítással, mely mérsékelten is remek hatást érhet el, ünnepi hangulatot kelthet, s fényesebbé teheti a borongós téli éjszakákat.
A kertben álló fenyőfát például egyenesen pompás ötlet feldíszíteni (már csak a sértődés elkerülése végett is, ami a benti társat illeti), de hasonlóan jó ötlet a teraszkorlát, gang vagy bejárati ajtó szolid díszítése.
Ami az ajtó ékesítését illeti egy kis fenyőág díszekkel a minimum, egy szép koszorú az arany középút, de a mi tuti tippünk idén a hóember: fenyőágakból, megfelelően rögzítve (Még véletlenül sem villogós szemekkel!- mert az egy másik ünnep!)

Ötletek bentre:

Kandallódísz:

  A kandalló már önmagában igazán varázsos tél derekán, karácsonykor azonban még fontosabbá válik, hiszen az angolszász kultúrában ez az a hely, amin keresztül a télapó a lakásba érkezik. Talán éppen ezért ebben a kultúrkörben, hogy ne kelljen sokat keresgélnie a télapónak, ide akasztják az ajándékot váró gyermekek karácsonyi zoknijaikat. Ezeket a speciális zoknikat már nálunk Magyrországon is lehet kapni, a karácsonyi piros-zöld színvilágban, s ha akad egy kandalló a házban, igazán hangulatossá tehetjük ezzel a módszerrel.

Asztali dísz:

  A mai modern lakásokban, a régiekkel ellentétben számos asztal található. Van étkezőasztal, dohányzóasztal, konzolasztal, rakodóasztal, íróasztal, fésülködőasztal, s még számos különböző méretű és funkciójú asztal, melyet máskor élő vagy friss vágott virággal díszítünk. Ám az ünnepek idején sem maradhatnak üresen. Remek ötlet a fenyő és a koszorú is, nekünk azonban valami egészen más is eszünkbe jutott. Vásároljunk egy torta, vagy sütemény-tartó tálat, akár műanyagból, akár üvegből, s pakoljuk tele üveggömbökkel, színes díszekkel. A kapott kompozíció bármelyik asztalnak üde színfoltja lehet.

Tükördísz:

  A tükör ünnepi cicomázása, a keretnél fogva adja magát. Az esetek többségében négyzet esetleg kerek, vagy ovális tükör keretén egyszerű körbefuttatni a fenyőágakat, vagy az égősort, így ékesítvén ezt a lakberendezésileg stratégiai fontossággal bíró berendezési tárgyat. Jó ötlet lehet azonban egy kicsit más, egy kicsit új ihletet venni alapul. Mi az "angyal szállt el felettünk" békés és ünnepi hangulatának pillanatát érezzük bele ezekbe a kis szárnydíszekbe! Óvón, s védelmezőn borul a tükörbe tekintő fölé ez a két angyali szárny, s talán ha kívánunk valamit be is teljesedhet óhajunk!

  Az adventi előkészületekben a sütés-főzés mézeskalács gyártás is fontos szerepet kap, s az ünnepi rágcsálnivalóból egy tányérra való is éke lehet a szépen feldíszített lakásnak!
A látványon túl az ízek és illatok is szerepet kapnak: mennyei, ahogy a mézeskalács illata keveredik a csillagszóró és fenyő illatával, ha azonban valami igazán különlegeset szeretnénk próbáljuk ki az fahéjrudakat és a narancsba szurkált szegfűszeget is!
Soha ne feledkezzünk meg egyetlen érzékszervünkről sem, a látás, tapintás, az ízlelés és az illatok gyönyörei mellett fülünket is kényeztessük: hallgassunk karácsonyi dallamokat, melyek az ünnepi hangulat mellett nosztalgikus légkört is teremtenek!

 

 






2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.