BLUSH.hu Főoldal

Harc a szeplőkkel

|
Apró, vagy nagyobbacska barnás foltok a bőrön, néha az arcon, máskor a vállakon, sőt, akár a háton is megjelenhet. Egyes korokban a hófehér makulátlan bőr volt a divat, ma azonban már nem sorolhatjuk a szépséghibák körébe a szeplőket.


  A világos bőrtípusba tartozó emberek körében gyakrabban alakul ki a szeplő. Színe, sőt, mérete és megjelenési területe is változó lehet. Az egészen apró, gombostű fejnyi méretű pöttyöktől kezdve egészen a nagyobb, akár egy centis foltokig terjedhet mérete. Elsősorban az arcon, azon belül is az orron jelentkezik, sok esetben azonban a karon, a hát területén is előfordulhat. A bőrben felhalmozódott pigmentekből kialakuló szeplőkre a napfény is hatással, általában nyáron erőteljesebben látszódnak.

Mi okozza a szeplő kialakulását?

  A szeplő kialakulásának oka a bőr túlzott pigment termelése. Általában világos hajú (szőke, vörös) és halvány bőrű embereken jelentkezik. Gyermekkorban ritkán alakulnak ki szeplők, legalábbis ritkán láthatóak. Általában serdülőkorban, vagy azt követően alakulnak ki az első foltok, melyekből az évek folyamán akár több is lehet.
Télen elhalványulnak, a tavaszi és nyári napsütés hatására azonban élénkebb színűvé válnak. Ez könnyen kivédhető, ha a szeplős ember csak kevés időt tölt a napon, és megfelelő fényvédő krémet használ.

Szépséghiba vagy szexepil?

  Egyértelműen nem kategorizálhatjuk a szeplőt. Minden egyes folt más és más, ráadásul színe, formája, nagysága, sőt még megjelenési területe is egyénenként változó. Egy fehér bőrű nő, orrán néhány szeplővel különleges, érdekes szépségnek tűnhet, ugyanakkor a hatalmas, a test minden területén megjelenő sötétebb foltok már zavaróak lehetnek.
Dobó Kata arcán is fellelhető néhány kósza barna folt, Julianne Moore testét pedig szinte teljesen elfedik a szeplők, mégsem igyekeznek eltávolítani őket, hiszen ez egy része különleges megjelenésüknek. Egyes népek tagjai pedig szinte kivétel nélkül szeplősek. A bőrön megjelenő kisebb-nagyobb szeplők nem jelentenek ellenséget, és nem szükségszerű azonnal az eltávolításukon fáradozni.

Ha mégsem tetszene…

  Aki a hatalmas szeplőkkel rendelkező sztárok sikerének láttán sem szereti meg szeplőit, előbb-utóbb igyekszik eltávolítani azokat. Sok esetben csupán nyáron okoznak gondot, hiszen a napfény hatására színük mélyebb, erőteljesebb lesz. Ha mindössze a színváltozás miatt okoz kellemetlenséget, néhány krém használata is elegendő. Mivel a napsugarak tavasztól kezdve egyre erősödnek, érdemes már korán elkezdeni a fényvédő krémek használatát. Síeléshez is érdemes néhány tubus krémet magunkkal vinni. A jó napozókrém UVA és UVB szűrőt is tartalmaz, így megvédi a bőrt a káros sugaraktól.
A bőr védelmére számtalan természetes alapanyagú készítmény is alkalmas. Sok esetben a mindennapi életben is szívesen fogyasztott béta karotin tartalmú ételek (pl. répa) is segítenek. A nagyon halvány szeplőket pedig egy kevés alapozóval is el lehet tüntetni. Amennyiben ez sem lenne elegendő, ma már számtalan módszer létezik apró foltjaink teljes és végleges eltávolítására. A bőrbe adott injekciótól a lézeres kezelésig több módszer is rendelkezésre áll.

  Zavaró pigmentfoltok szinte bárkin kialakulhatnak. Az első szeplőnek hitt barna folt, nem felétlen��l természetes jelenség. A dohányzás, a környezeti ártalmak, de akár a túlzásba vitt napozás során is keletkezhetnek pigmentfoltok. Ezek eltávolítása nem feltétlenül szükséges, hiszen egy szeplős arc is éppolyan szép, mint az egyszínű bőr.




2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.