BLUSH.hu Főoldal

Bőrtípusok ápolása

|
Legnagyobb szervünk a bőrünk, ez biztosítja szervezetünk védelmét a kórokozókkal szemben, megóv a szélsőséges időjárási viszonyoktól, s vonzó megjelenést biztosít. Különösen fontos az arc bőre, melynek egyes típusai különböző technikákkal még szebbé és egészségesebbé tehetőek.


  A bőr anatómiai szerkezete minden emberben egyforma, azonban az olyan külső adottságok, mint a bőr színe, s tapintása minden ember esetében más és más lehet. Egyes nők bőrében olyannyira erős a faggyútermelődés, hogy bőrük szinte állandóan fénylik, míg mások kénytelenek a napot azonnal krémezéssel kezdeni, másként bőrük hámlásnak indul.

Az érzékeny bőr

  Az egyes bőrtípusokat többféleképpen csoportosíthatjuk. Általában a hidratáltság, a zsírtermelődés, illetve az érzékenység szempontjából vizsgáljuk. Az érzékeny bőr nem annyira bőrtípus, mint inkább adottság. Ápolásánál nem elegendő azt figyelembe venni, hogy a mindennapokban használt krém hidratál-e vagy éppen szárítja a bőrt, az összetevőkre is nagyobb figyelmet kell fordítani.
  A hozzáértők szerint manapság a nők több, mint 63 %-ának érzékeny a bőre hála a bolti készítmények mesterséges adalékanyagainak, a környezetszennyezésnek, és a stressznek.
  A különböző vegyi összetevők, sőt, egyes növények is allergiás reakciót válthatnak ki, s a bőrön piros foltok jelentkezhetnek. Az érzékeny bőr minden őt ért behatásra erősebben reagál, a hidegben rögtön kipirosodik, és hámlani kezd, s akár gyenge napsütésben is leéghet.
 

  Ápolása során mindenképpen ügyelni kell a krémek, testápolók- és radírok, valamint arctisztítók összetevőire. Érzékeny bőrön nem ajánlott alkoholtartalmú kozmetikumokat -dezodorokat, arclemosókat- alkalmazni, s őrizkedjünk a serkentő hatású gyógynövényeket tartalmazó kozmetikumok használatától is (levendula, menta, csalán, zsálya, kakukkfű, rozmaring, seprőruta). 
 

  Továbbá soha ne feledjük, hogy számos illóolaj is allergiás reakciót válthat ki az arra érzékenyekből. Érdemes kifejezetten érzékeny bőrre kifejlesztett illatmentes, bőrkímélő termékeket használni, melyek kevesebb irritáló anyagot tartalmaznak, ellenben nagyobb mennyiségű nyugtató hatású gyógynövénykivonat található bennük, mint például a rózsa, a kamilla és a feketenadálytő.
  Érzékeny bőr esetén (hasonlóképpen minden más bőrtípusnál is) végezzünk allergiapróbát, mielőtt újfajta készítményt kezdenénk el használni, s lehetőleg egyszerre soha ne cseréljük le a teljes kozmetikum készletet, adjunk időt bőrünknek (pár hét), hogy megszokhassa az új hatóanyagokat.

Normál bőr

  A normál bőr tapintása bársonyos, pórusai zártak, s egyenletes, üde színnel rendelkezik, zsír- és víztartalma tökéletes egyensúlyban van. A normál bőr általában nem igényel különösebb kezelést, azonban adjunk hálát a sorsnak, ha normál bőrrel áldott meg minket a természet, hiszen szinte mindennel ápolhatjuk bőrünket. 
  Ügyelni kell azonban a környezetszennyezésre, mely könnyen károsíthatja a bőrt, eltömítheti a pórusokat. Éppen ezért fontos a testradír használata, mely segít eltávolítani az elhalt hámsejteket, ezáltal segíti az új bőrsejtek könnyebb kialakulását, fejlődését. A arcon található pórusok tisztasága pedig normál bőrre ajánlott arctisztító készítményekkel könnyen megőrizhető, s így elkerülhető a kellemetlen mitesszerek megjelenése is.
  Bár a normál bőr az idealizált bőrtípus, mégis, könnyen előfordulhat, hogy nyaranta zsírosabbá, telente pedig szárazabbá válhat a zord időjárás és a központi fűtés hatásai miatt, éppen ezért ezekben az időszakokban érdemes jobban odafigyelni ápolására.

Száraz, húzódó bőr

  A száraz bőr érzékenyebben reagál a külső hatásokra, gyakran hámlik, kipirosodik és könnyebben sérül. Sajnos a természetes faggyúrétegét is eltávolító szappanok széleskörű elterjedésével ez a bőrtípus egyre gyakoribbá vált. A hideg levegő, a szél, sőt, még az alacsony páratartalmú fűtött lakás klímája is száríthatja a bőrt. Olykor pedig hormonális változások, illetve anyagcserezavarok állnak a háttérben.
  Sokszor a bőr a B-vitamin hiánya miatt száraz és repedezett, ilyen esetekben ajánlott B-vitamin forrás: a kecsketej, a napraforgómag, a barnarizs, a zab, az élesztő vagy a búzakorpa.
  A száraz bőr ápolása során ügyelni kell a krémek összetételére, illetve minden, a bőrrel érintkező szer hatóanyagaira. Sokat segíthetnek az olyan bőrnyugtató hatású gyógynövények, melyek bőrpuhító és a bőr nedvességtartalmát fokozó hatással randelkeznek:  mint például a kamilla, az édeskömény, a bodzavirág, a narancsvirág, a rózsa, az ibolya vagy a feketenadálytő.

  Hideg időben érdemes zsírosabb krémeket használni, ezek megvédik a bőrt a külső hatásoktól.
A bőr tisztításához érdemes alkoholmentes, érzékeny bőrre kifejlesztett arctejet használni, majd ezt követheti a hidratáló krémek használata, melyek nem csak táplálják a bőrt, segítik nedvességtartalmának megőrzését is.

A zsíros bőr ápolása

   Sokan küszködnek a zsíros bőr problémájával, mely nem csak a fényes, sápadt arcbőr okozója, de az aknék, mitesszerek kialakulásában is fontos szerepet játszik. A zsíros bőr jó vízmegkötő, így nedvességtartalma ideális, pórusai azonban tágak, s a szép bőr eléréshez rendszeres tisztítást igényelnek.
  Kamaszkorban a legjellemzőbb, amikor a szervezet sok hormonális változáson megy keresztül, azonban később is kialakulhat anyagcsere zavaroknak, hormonzavarnak, dohányzásnak, a stressznek vagy éppen a nem megfelelő kozmetikumok használatának következtében.
  Sokat segíthet a bőr ideális állapotának helyreállításában az antioxidáns vitainok (B-, A-, C- és E-vitaminok) fogyasztása, rendszeres testmozgás, illetve a zsíros és fűszeres ételek elkerülése. Az alkoholtartalmú arctisztítók pedig nem csak a pórusok eldugulását gátolják meg, de a kellemetlen, fénylő bőrt is szebbé varázsolják.
 

  A zsíros bőr szövetségesei továbbá az olyan vérkeringést serkentő és fertőtlenítő hatású gyógynövények, mint például a csalán, a kakukkfű, a cickafark, a zsálya, a menta, a levendula vagy a rozmaring, de a gyümölcssavakban gazdag paradicsom, uborka és alma is tökéletes megoldás.

Az érett bőr ápolása

  Sajnos előbb-utóbb minden hölgy életében elérkezik az a pillanat, mikor felfedezi első kisebb ráncát, mely a helytelen bőrápolás következtében akár már huszonévesen is bekövetkezhet. Azonban az igazi gondot valójában nem az aprócska szarkalábak jelentik, hanem a klimax idején bekövetkező hormonális változások következményeként kialakuló pergamenszerű, örökké szomjazó bőr. Tehát az öregedő, érett bőr esetén két problémával kell hatékonyan szembeszállni: megfelelően kell hidratálnunk, s zsírosítanunk a arc és a dekoltázs bőrét, s minimálisra kell csökkentenünk a barázdák számát és mélységét.
  Az arcmasszázs fokozza a vér- és nyirokkeringést, a felgyülemlett nyirok eltávolítása révén pedig csökkenthető például a szem alatti duzzanat.
  Ebben a korban már elkülönül az éjszaki és nappali bőrápolás, hiszen míg nappal a káros napsugaraktól való védelem az elsődleges szempont, addig éjszaka a ránctalanítás, és magasfokú hidratálás a legfontosabb.

  Az öregecske bőr szövetségesei a méz, a sárgarépa, a kamilla, a jázmin, a körömvirág, a szőlő vagy a liliom, továbbá minden gyümölcs és zöldség, mely A, B, C és E vitaminban gazdag.

A kevert bőrtípus:

  A nők többsége nem sorolható egyértelműen egyik vagy másik kategóriába. Legjellemzőbb a kevert bőrtípus, akár az összes típus jellemzőit magában foglalhatja. Sok esetben a több faggyúmirigyet tartalmazó testrészek -homlok és orr tájéka, hát- könnyebben zsírosodnak, míg a többi testrészen akár száraz is lehet a bőr. Ez esetben a kevert bőrtípusra ajánlott kozmetikumok, illetve az egyes testrészek külön ápolása nyújthat segítséget.

  Minden bőrtípus esetén fontos, hogy az adott tulajdonságoknak megfelelő ápolást kapja a bőr, éppen ezért, ha nem tudjuk magunk megállapítani típusunkat, nyugodtan kérjük bőrgyógyászunk, vagy kozmetikusunk segítségét! Ma már számtalan természetes alapanyagú kozmetikum nyújt segítséget a bőr ideális állapotának helyreállításában és fenntartásában, de ha nem találunk megfelelő készítményt nyugodtan fordulhatunk a természethez is, hiszen minden bőrtípusnak az ápolásáról megfelelően gondoskodott!






2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.