BLUSH.hu Főoldal

Indigó gyerekek

|
Az indigók: legyenek akár gyerekek vagy felnőttek mindig szélsőséges reakciókat váltanak ki a hitetlenkedőkben, és félelmet a tévhitekkel élőkben. Sokan nem élik akkora spiritualitással az életet, hogy realista gondolkodásmódjuk számára elfogadható lenne a jelenség, ami manapság már olyan méreteket öltött, hogy akár hiszünk, akár szkeptikusak vagyunk nem lehet róla nem tudomást venni!


Kik is azok az indigó gyerekek?
  Az indigó gyerek spirituálisan olyan lények, akik a rohamosan pusztuló világ jobbá és szebbé tételének szent feladatával érkeznek a Földre. A fény gyermekei ők, akik bölcsességet és szeretetet hoznak még a legfásultabb ember életébe is, céljuk a tanítás, a miértek megválaszolása. Nevüket aurájuk színéről kapták, mely az esetek nagy többségében szinte 100 %-ban indigókék. A kék a nyugalom, a spiritualitás, a meditáció és a gondolatok színe, így teljesen érthető, hogy ezek a kis gyermekek miért rendelkeznek szinte születésük első pillanatától hatalmas bölcsességgel, s világmegváltó gondolatokkal.

  A racionálisabb emberek számára is elfogadható magyarázat az indigó jelenségre pedig: a megváltozott világrendbe érkező gyerekek mássága, egy új generáció, mely jobbító szándékkal indul neki az életnek, ám lelkesedését, hozzáállását nem veszíti el a felnőttkor küszöbén, s gyermeki ártatlansága, érzékenysége egész életét végigkíséri, csakúgy, mint bölcsessége és komolysága.

Az indigó gyerekek jellemzői:
  Az indigók szinte kivétel nélkül megegyeznek abban, hogy hiperaktívak, álmodozóak, figyelemhiányosak és kisebb korukban látnak természetfeletti lényeket, beszélgetnek az angyalokkal. Szinte születésük első pillanatától fogva érdekli őket a hit, a spiritualitás és Isten, folyamatosan a miértekre keresik a választ, kutatják az élet értelmét. Sokszor van valamilyen ételallargiájuk, s nehezen viselik a negatív környezeti hatásokat, mint például a szennyezett levegő. Mindezek ellenére azonban jóval egészségesebbek az átlagnál, árad belőlük a béke, s várható élettartamuk is hosszabb az átlagos emberekénél. A szabályok és normák alól mindig kivonják magukat, szabadnak születnek és éppen ezért sem a bezártságot, sem a monotonitást nem viselik el! Rendkívül empatikusak együttérzők, éppen azért sokszor szokatlan szorongásaik, félelmeik vannak.

Az indigókék gyermekek nevelése:
  A különleges tulajdonságok kapcsán egyértelmű, hogy az indigókék jelenség egy újabb érdekes problémát hozott magával, hiszen ezeknél az isteni adottságú gyermekeknél nem használhatóak az eddig jól bevált nevelési, tanítási módszerek! Az indigó gyerekek lelke nagyon öreg, éppen ezért elvárják, hogy felnőttként kezeljük őket, s tisztelettel bánjunk velük. A fenyítés, megvonás, bántalmazás és szankcionálás semmiképpen sem célravezető. Tanításuk is nehézkes lehet, hiszen bár a filozófiai, szociológiai és művészeti tantárgyak közel állnak hozzájuk, a matematika és a reál tantárgyak, a logika és minden, ami szigorú szabályokra épül elfogadhatatlan és érdektelen számukra. A passzív befogadás helyett mindig saját tapasztalataik útján tanulnak. 

Indigó felnőttek:

  Egyes elméletek szerint azonban nem csak a most fiatal gyerekek lehetnek indigók, léteznek akár 40-50 éves indigók is, ám az ő aurájuk már nem teljesen kék a számos hatás, tapasztalat és betegség következtében, mely életük során érte őket. Vannak, akik azt mondják, hogy ezek az idősebb emeberek nem indigók, hanem azok elődei, hiszen a folyamat már sokkal régebben elkezdődhetett, mint azt bárki is gondolná. Ám kezdetekben senki sem kereste a magyarázatot, senki sem foglalkozott a témával behatóbban. Az idősebb indigók szinte ugyanazokkal a jellemvonásokkal rendelkeznek, mint a gyerekek: sokan közülük vezetők, tanítók, tanácsadók, s koruk ellenére is azt érzik, hogy mások, mint a többiek! Ám ez a másság adomány, s reméljük egy napon a világ is elfogadja őket olyannak, amilyenek!




2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.