BLUSH.hu Főoldal

A nyughatatlan

|
Végre Magyarországra is megérkezett a country énekes, Johnny Cash életét bemutató film, mely a Golden Globe-on három díjat is nyert, s az Oscar díjra is öt kategóriában jelölték, tehát méltán nevezhető a 2005-ös év egyik legnagyobb sikerfilmjének.


  A film igazi csemege mind a mozi, mind a country zene rajongói számára, s érdekessége, hogy előkészületeinél még maga Johnny Cash és felesége, June Carter Cash is jelen voltak, sőt a főszereplőket: Reese Witherspoont és Joaquin Phoenixet is ők választották ki. Úgy tűnik, hogy nem is kis sikerrel, hiszen alakításukat már számos díjjal jutalmazták.

  A rendező James Mangold már korábbi alkotásaival (Észvesztő, Copland, Kate és Leopold, Azonosság) is kivívta a közönség elismerését, azonban ez az életrajzi alapokon nyugvó zenés drámai alkotás minden eddiginél nagyobb sikernek bizonyul.

  Johnny Cash, különlegessége már a születése utáni percekben megmutatkozott, hiszen szülei, nem tudván megállapodni a vezetéknevet illetően egyszerűen csak J.R. Cash lett. A John Ray nevet csak később vette fel, amikor belépett az amerikai légierőhöz, hiszen ott nem fogadták el a monogrammot. Nem maradt ám meg sokáig a katonai pályán, csakúgy, ahogyan sehol máshol sem, hiszen folyamatosan emésztette egy szunnyadni nem akaró láng.

  Valószínűleg ez a szenvedély segítette, mikor úgy határozott szerencsét próbál énekesként, s bár minden idők legjobb country énekeseként tartják számon és olyan legendákkal énekelhetett együtt, mint Roy Orbison, Elvis vagy Jerry Lee Lewis, mégis különcségéről, nyughatatlanságáról, lázadó jelleméről és szókimondó életszerű dalszövegeiről is legalább annyira felismerhető.

 Túlfűtött életútja és sikerei miatt azonban túlságosan hamar rákapott az alkoholra és a drogokra, ahogy az már előtte sok más híres zenésszel megtörtént, ő azonban még a legrosszabb bekövetkezte előtt megtalálta a teljes pusztulás és az élet közti vékony határvonalat, melyen egyensúlyozván valóságos ikonná vált az évek során: Ő lett az ember feketében (The man is black), ami fekete ruháira és bariton, fekete hangjára egyaránt utal. Hamarosan a szerelem is utolérte, mely bár sokáig nem teljesedhetett be, végül mégis meghozta a rég várt megváltást a zenész és énekes óriás számára.

Műfaj: zenés életrajzi film
Hossz: 136 perc




2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.